„Több webdesign-szakértővel is konzultáltam, de Katiban találtam meg azt amit kerestem. Rögtön rám tudott hangolódni, és a weblapom olyan lett, ami 100%-ban tükrözi az egyéniségem. Lépésről lépésre haladtunk, mindent egyeztettünk, a legtöbb technikai gondot levette a vállamról. Néha ugyan rám fért a noszogatás (művészként a cikkek prezentálása lassabban ment, mint szerettem volna), de Kati kitartása megtette a hatását. Határidőre elkészültünk. Kisfilmjei sok segítséget nyújtottak a későbbiekben a lap használatához. Szeretettel ajánlom mindenkinek, aki tanácsot kér tőlem, hogy kivel készíttesse el a weblapját.”

„Nem titok, hogy mennyire meg voltam elégedve a munkáddal. Konkrétan a végeredmény szerelmese voltam, lettem! Végig rendkívül őszinte voltál, amit így utólag is köszönök. Nem csak weboldal szerkesztőként vettél részt a közös munkában, hanem nagyon hasznos marketing ismeretekkel szerkesztetted. Naprakészek voltak az ismereteid, akár az aktuális színeket állítottuk össze, akár a betűtípust, vagy az egész oldal elrendezését. További hasznos tanácsokkal láttál el a fotózással kapcsolatban is. Lehetőségem volt további szolgáltatásod igénybevételére. Egy szóval úgy éreztem, hogy nem maradtam magamra a weboldal elkészítése után sem, hanem bármikor fordulhattam hozzád további kérdéssel, kéréssel, mindig segítettél, útba igazítottál. Tiszta szívvel ajánlottak már másnak is és tenném ezt a jövőben is. :)”

„Kati a weboldalam készítése során kéréseimet, ötleteimet figyelmesen meghallgatta és minden az oldallal kapcsolatos munkálatba illetve változtatásba bevont. Előfordult, hogy az általam elvártak sajnos nem voltak kivitelezhetőek de saját kreativitását felhasználva igyekezett annak a leginkább megfelelni, eleget tenni. Amit kiemelkedőnek tartok a szolgáltatásaival kapcsolatban az, hogy a munka elvégzését követően is után-követés történik ami megnyugtató mivel én nem vagyok számítástechnikai vénával megáldva. Mindenkinek csak ajánlani tudom a szolgáltatásait akinek szüksége van egy profi, kreatív, őszinte és megbízható szakemberre!”

Dolgozzunk együtt
Pirk Katalin Webdesigner

Pirk Katalin vagyok, szabadúszó webdesigner!

Keresőbarát, könnyen használható weboldalakat készítek, melyek fókuszában vállalkozásod, és szolgáltatásod bemutatása áll.
A legfrissebb webes technológiákkal dolgozom, hogy minden általam készített weboldal megfeleljen a webes szabványoknak.
Széleskörű tapasztalattal rendelkezem a webes tervezés, fejlesztés, és a keresőoptimalizálás terén.